Pályaorientációs nap gimiben 2024
Minden tanítási évben egy tanítás nélküli munkanap kizárólag pályaorientációs célra használható fel. Tanulóink az előző évhez hasonlóan választhattak, hogy elutaznak a budapesti Educatio Expo-ra, vagy az iskolában szervezett programokon vesznek részt.
A gimnáziumban maradt nebulók az iskolai program során a meghívásunkat elfogadó partnerszervezeteink tevékenységét ismerhették meg. Nagy örömünkre szolgált, hogy az intézményünk rendezvényén részt vettek, ezzel is támogatva a jövő nemzedékét a későbbi felelősségteljes döntéseik meghozatalában. Segítségükkel tanulóink az iskolai közösségi szolgálat és a pályaválasztás terén is betekintést nyerhettek az intézmények, szervezetek és egyesületek sokrétű tevékenységébe.
Vendégeink PPT előadások és kisvideók segítségével igyekeztek felkelteni a tanulók érdeklődését.
Akik megtiszteltek bennünket jelenlétükkel és bemutatkozásukkal:
- 18. Hadkiegészítő Toborzó Iroda – Kaposvár
- Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár
- Honismereti és Természetvédő Közhasznú Egyesület – Honi Mesztegnyő
- Készenléti Rendőrség XII. Bevetési Osztály Kaposvár
- Kiwanis Női Klub Marcali
- Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület
- Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség
- Marcali Mentők Egyesülete
- Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. – Társasbázis közösség
- Marcali Rendőrkapitányság
- Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ
- MATE Georgikon Campus
- Remény Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye – Kéthely
- Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
- Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK)
- ZIEHL-ABEGG Kft.
A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) képviseletében Kurucz János pályaorientációs tanácsadó tartott tájékoztatót a tanulói csoportoknak az érettségi utáni szakmatanulás lehetőségeiről, a Társasbázis közösség animátor játékmesterei pedig egy külön teremben foglalkoztak a tanulókkal.
Az utolsó órákban az interaktív feladatok kaptak főszerepet.
Lehetőség volt a mentőautó eszközeinek a megismerésére és életmentési gyakorlatokat végezni. Megnézhették tanulóink a betegmegfigyelő monitor működését, az AB-CD táskát és tartalmát. Megfigyelhették és kipróbálhatták, gyakorolhatták az újra élesztést. Sokan megismerkedtek a paraméterezéssel; így a vércukorszint, a vérnyomás és véroxigénszint mérőeszközeinek a használatával és a mért értékek jelentőségével, határértékeivel.
A katasztrófavédők az elméleti ismeretek átadása és a közösségi szolgálati lehetőségek bemutatása mellett beöltöztettek tanulókat és pedagógusokat egyaránt a tűzoltók védőruháiba, rögtönzött lépcsőfutási versenyeket szerveztek a felszerelést magukra próbálóknak és bemutatták az eszköztáruk könnyen mobilizálható részét.
A Rendőrség is érdekes eszközök bemutatásával és azok kipróbálásának a lehetőségével készült. Felvehették magukra akár a teljes védelmi felszerelést, így voltak akik testvédő páncélban és lövedékálló mellényben, a kezükben pajzzsal kipróbálhatták, mennyire befolyásolja az öltözék a mozgásunkat és mire érdemes figyelni az eszközök használata során. A Készenléti Rendőrség jóvoltából igazán különleges szakmai titkokba is betekinthettünk – az általuk használt drón mellett bemutatták a Police Medic eszköztárát is. Kiemelt jelentőséggel bír az életmentő képzettség olyan helyzetekben, amikor egy helyszínen a rendőr az első segítségnyújtó.
Györgyné Ősz Marietta igazgatóhelyettes és a Szaka Zsolt, az iskolai közösségi szolgálat koordinátora a programsorozat végén megköszönte a vendégeknek a rugalmas, érdekes, gyakran izgalmas előadásokat és bemutatókat és már részben megtervezték a partnerek bevonásával a következő évi program lebonyolítási rendjét is.
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/418955960_878218940977416_1227684240356774126_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419137834_878160934316550_871645930339566064_n-1024x766.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419175806_878218730977437_3756190928640184208_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419176225_878219714310672_5336445446091543744_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419179185_878220310977279_3916198592553373255_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419219571_878222720977038_5774777652956564789_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419223410_878220170977293_9050477063911212610_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419225344_878218630977447_936951288306640661_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419238719_878221737643803_8832665909709952492_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419348987_878219817643995_8799362693553496216_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419350789_878218534310790_7456846446329172471_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419357733_878222610977049_6743646089920865168_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419357975_878219617644015_3029064614494029764_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419358020_878218557644121_2239905868452889004_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419360634_878219507644026_8176384284555077883_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419394735_878219060977404_3208687775516276777_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419401891_878219417644035_8570291245519049322_n-1024x684.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2024/01/419408885_878222464310397_7409160818310034030_n-1024x684.jpg)