Durva hívás lehetett – Betörte a pályaudvar ablakát Marcaliban
A Marcali Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított egy 25 éves helyi lakossal szemben, aki a megalapozott gyanú szerint 2019. november
Read MoreA Marcali Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított egy 25 éves helyi lakossal szemben, aki a megalapozott gyanú szerint 2019. november
Read MoreMarcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. november 21-én tartotta soron következő képviselő-testületi ülését. Napirend: 1.Tájékoztató a képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről Előadó: Kőrösi András,
Read MoreA Ne égess! elnevezésű pályázatot immár tizenharmadik alkalommal írták ki a szervezők. Két korcsoport alkotásait és írásműveit várják január végéig.
Read MoreA 68-as számú főúton, Mesztegnyő külterületén szerdán délután lehajtott az útról egy autó, majd a tetejére borulva állt meg az
Read MoreHalálos közúti közlekedési baleset miatt teljes pályás útlezárás van érvényben Somogyaszaló külterületén. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2019. november
Read MoreA nyomozás adatai alapján 2019. november 14-én a reggeli órákban három középiskolás fiú szóváltásba keveredett egymással a buszállomáson, miután az
Read MoreAz Ariston által alapított díj átadását egy energiahatékonysági képzés is megelőzte. Az Ariston Thermo Hungária Kft. 2019-ben hirdette meg negyedszer
Read MoreKicsik és nagyok találkoztak szombaton az ütős tábor keretében ahol Sárkány Zsolt ütőhangszeres kamaraművész, valamint Sárkány Bertalan zenész tartott kurzust.
Read MoreA Marcali az Otthonunk Egyesület az idei évben is megrendezte a hagyományos Márton-napi libavacsorát és bormustrát a Központi Konyha nagytermében.
Read MoreHuszti Gábort és Szajcz Adriánt választotta alelnökének a Somogy Megyei Közgyűlés soron kívüli ülésén.
Read More2019. november 19-én, vasárnap a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban Szent Erzsébetre, a szegények védőszentjére emlékeztek. A 9 órás szentmisére a hittanos
Read More