Országos fináléban! Földtanban(is) aratnak a marcali diákok
Szombaton rendezték meg a XXVI. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny Somogy Megyei Döntőjét, ahol kimagasló eredményeket értek el a marcali
Read MoreSzombaton rendezték meg a XXVI. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny Somogy Megyei Döntőjét, ahol kimagasló eredményeket értek el a marcali
Read MoreDiákönkormányzat a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolában a tanulók által várva várt fordított napot. A gyerekek által megválasztott diákigazgató Takács
Read MoreAz észak-somogyi településen évről-évre húsvéti díszbe öltöztetnek egy fát a helyiek, ám mostanra már az ország minden tájáról érkeznek díszek a
Read MoreHorvátkúton tojásfestéssel egybekötött játszóházat szerveztek a település kultúrházában szombat délelőtt. Dr. Mészáros Géza József önkormányzati képviselő fogadta a vendégeket és
Read More2018. 03. 30-án délután 15 órakor a Marcali Központi Temető Kálváriájánál gyűltek össze a katolikus hívek, hogy Jézus kereszthalálára emlékezzenek.
Read MoreTájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. által közlekedtetett menetrend szerinti országos, regionális és helyi autóbuszjáratok közlekedési
Read MoreAz észak-somogyi településen évről-évre húsvéti díszbe öltöztetnek egy fát a helyiek, ám mostanra már az ország minden tájáról érkeznek díszek a
Read MoreKulturális Korzó Amatőr Alkotók kiállítóterében Sándor Károly fafaragó kiállításának megnyitójára került sor kedden délután. A Bajtársi dalárda meglepetésműsorát követően, Vigmondné Szalai Erika
Read MoreMúzeumi Tojásírással egybekötött családi délelőttöt szerveztek a Marcali Múzeum munkatársai. A Húsvét jegyében tojásfestéssel és interaktív tárlatvezetéssel várták az érdeklődőket. Délután a
Read MoreA jelenlegi maximális kapacitás sokszor kevés, modernebb rendszer kell. Folytatódik a készültség a Balatonnál és környékén az elmúlt hetekben leesett
Read MoreMúzeumi Tojásírással egybekötött családi délelőttöt szerveztek a Marcali Múzeum munkatársai. A Húsvét jegyében tojásfestéssel és interaktív tárlatvezetéssel várták az érdeklődőket. Délután a
Read More