Kiemelt hírek

  • Arany Jánosra emlékezve

    Arany Jánosra emlékezve

    Április 6-án a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár és a Marcali Múzeum szervezésében – az Arany János Emlékév országos programjaihoz kapcsolódva – műsoros estet rendeztünk a Kulturális Korzó konferenciatermében. Meghívott előadónk, Sudár Annamária előadóművész ez alkalomból a költőóriás műveiből válogatott. A 200 évvel ezelőtt született reformkori alkotót barátja, Petőfi Sándor és további kiemelkedő írók és költők verseinek, szövegeinek tükrében is „megpillanthattuk”. Sudár Annamária – humort sem nélkülöző – művészi előadásmódja ünneppé varázsolta ezt a hétköznapi estét a hallgatóság számára. írta: Samuné […]

    Bővebben »

  • A marcali tűzoltók állnak rajthoz somogyi színekben

    A marcali tűzoltók állnak rajthoz somogyi színekben

    Megyénként egy csapat indítható az Országos Kismotorfecskendő-szerelési versenyen, ezért Somogy megye hivatásos tűzoltó-parancsnokságai ma Marcaliban összemérték gyorsaságukat. A marcali tűzoltólaktanya gyakorló pályája adott otthont a kismotorfecskendő-szerelő versenynek, amely a sport mellett a tűzoltók szakmai fejlődését is segíti, és nem utolsó sorban lehetőséget teremt a sportbaráti kapcsolatok erősítésére. A kaposvári, barcsi, nagyatádi, siófoki és a marcali csapat becsülettel, mindent beleadva teljesítette a feladatot, megküzdve a hideg széllel és az eső áztatta talaj nehézségeivel. A versenyzőknek a szerelési feladatokat minél rövidebb idő […]

    Bővebben »

  • MarcaliHIR7 2017. április 7. – VIDEO

    MarcaliHIR7 2017. április 7. – VIDEO

    Tavaszünnep! Ünnepi testületi ülés nyitotta meg, az ünnepségsorozatot. Hagyományosan három napos ünnepségsorozattal készült az önkormányzat, valamint a város kulturális intézményei, marcali várossá nyilvánításának évfordulójára. Tűzgyújtási tilalom. Az egész országot érinti a rendelet. Tűzgyújtási tilalmat vezettek be országszerte, a szabadtéri tűzesetek megszaporodása miatt. Nagymamák napja. Az ovisok versekkel énekekkel várták a nagyikat. Tavaszköszöntőre invitálták a nagyszülőket, a Tündérliget óvoda hagyományos, nagymamák napi rendezvényén. Minőségi szolgáltatások, országosan elismert szakemberek. A fodrász szakma szépségei. Stúdiónk vendége volt Samu Andrea fodrászmester és fia, Wajandt […]

    Bővebben »

  •  
  • Ezt a képet nézhetik Marcaliról majd az űrből!

    Ezt a képet nézhetik Marcaliról majd az űrből!

    Testvérvárosunkból, Künzelsauból a héten érkezett a felkérés, hogy amikor 2018-ban Alexander Gerst immár az ISS (nemzetközi űrállomás) parancsnokaként második alkalommal vehet részt űrrepülésen szívesen vinne magával valamit, ami Marcalihoz kapcsolódik. Erre a felkérésre készült a közel 100 marcali óvodás gyermek közreműködésével az élőkép, mely Marcali város címerét ábrázolja.

    Bővebben »

  • Ha egyetért, nincs teendője

    Ha egyetért, nincs teendője

    Aki egyetért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elkészített adóbevallási tervezettel, annak nincs további teendője. Május 22-e után ugyanis a bevallási tervezet hivatalos bevallásnak minősül majd, ha addig nem nyilatkozik másképp az adózó. Lényeges, hogy mindenki nézze át a tervezetet, mert az adózók felelőssége, hogy jövedelmükről precíz bevallás készüljön, abból ne hiányozzon semmi. Az ügyfélkapuval rendelkezők már március közepétől elérik a NAV által készített szja-bevallási tervezetüket. Azoknak is elkezdte már a postázást az adóhivatal, akik március 16-ig kérték tervezetük megküldését […]

    Bővebben »

  • Előadás az X-házban! Szita Irén, karmelita apáca járt a Keresztény Értelmiségieknél

    Előadás az X-házban! Szita Irén, karmelita apáca járt a Keresztény Értelmiségieknél

    2017. április 5-én az X-házban, Szita Irén: „Mérhetetlen kincsek” címmel tartott előadást a kommunizmus szörnyűségeiről, melyeket az 1950-es években kellett elszenvednie. Az előadó a Világban Élő Kármeliták (OCDS) közösségének egyik tagja, aki idős kora ellenére jó szellemi frissességnek örvend és a börtönben elszenvedett kínzások és megaláztatások ellenére el tudott jönni Marcaliba. Mint elmondta csak az erős, Jézusba vetett hite és a szüntelen imádkozás következtében tudta túlélni az ÁVH szörnyűségeit. Az élettörténetét egy kis könyvben örökítette meg az utókor számára. A […]

    Bővebben »

  •  
  • „A Balatonon hajózók biztonságban vannak!”

    „A Balatonon hajózók biztonságban vannak!”

    A Badacsony nevű katamarán épp elhagyta a siófoki kikötőt, amikor fedélzetén tűz keletkezett. A hajó személyzete azonnal megtette a szükséges lépéseket, megkezdték a tűz oltását, azonban a vízi jármű mozgásképtelenné vált. Ez volt a mai szituációs gyakorlat feltételezése. A hajóról – amelyen mintegy száz utas tartózkodott – segélykérő hívás érkezett a siófoki hivatásos tűzoltóságra, amelynek állománya azonnal reagált a helyzetre. A helyszínre érkezve felszálltak a mentőhajóként kijelölt Szent Miklós motorosra, valamint rendőrségi motorcsónakokkal közelítették meg a bajba jutott hajót. A […]

    Bővebben »

  • Marcali –Tab 2:0 – VIDEO

    Marcali –Tab 2:0 – VIDEO

    A Somogy megyei labdarúgó bajnokság 21. forduló rangadóján mindhárom pontot otthon tartotta a marcali együttes. A teljes képhez tartozik, hogy a tabiak piros lapok miatt kilencen fejezték be a mérkőzést.

    Bővebben »

  • A szabályos kerékpáros közlekedésre hívták fel a figyelmet

    A szabályos kerékpáros közlekedésre hívták fel a figyelmet

    A közlekedésbiztonság javítása érdekében ellenőrzést tartottak a marcali rendőrök. A Marcali Rendőrkapitányság munkatársai a közlekedésbiztonság javítása érdekében 2017. április 4-én közúti ellenőrzést hajtottak végre, amellyel elsősorban a szabályos kerékpáros közlekedésre hívták fel a figyelmet. A rendőrök 4 biciklissel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, 6 főt pedig figyelmeztetésben részesítettek. Felhívjuk a biciklisek figyelmét arra, hogy a balesetek elkerülése végett – ahogy a többi jármű esetében is – a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a kerékpárosokra vonatkozó szabályok betartására, fokozottan ellenőrzi a kerékpáros […]

    Bővebben »

  •  
  • Felmerült, vendégünk: Samu Andrea és Wajandt Barnabás – VIDEO

    Felmerült, vendégünk: Samu Andrea és Wajandt Barnabás – VIDEO

    Minőségi szolgáltatások, országosan elismert szakemberek. A fodrász szakma szépségei. Stúdiónk vendége volt Samu Andrea fodrászmester és fia Wajandt Barnabás, akikkel beszélgetünk sikereikről és a további terveikről.

    Bővebben »

  • Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Marcaliban – VIDEO

    Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Marcaliban – VIDEO

    Marcali siker a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny somogyi döntőjében! Változatos feladatok tették próbára a fiatalok tudását, erejét és ügyességét. A megmérettetést idén a balatonföldvári Széchényi Imre Általános Iskola és a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium csapata nyerte. Így ők képviselik majd Somogy megyét az országos fináléban.

    Bővebben »

  • Marcali VSZSE – Rinyamenti KC

    Marcali VSZSE – Rinyamenti KC

    NBI/B, Nyugati-csoport 2016/2017 – 20. forduló Marcali VSZSE – Rinyamenti KC 26 – 31 (12 – 17) Marcali, Városi Sportcsarnok, 250 néző Vezette: Csányi Tibor, Zörgő Róbert Versenybírók: Akácsos István, Nagyvizeli József A Marcali VSZSE kerete: (1) Bödör Szilvia – (2) Jencski Beatrix Leila – (4) Horváth Mirella – (5) Borbély Lili – (6) Horváth Zsanett – (7) Sziva–Balogh Piroska – (9) Bárczi Kata – (10) Urbán Edina – (11) Tanai Bernadett – (12) Bán–Farkas Dorottya – (16) Szvoboda Szelina – […]

    Bővebben »

  •  
  • Nyugat-Dunántúli Régiós Bajnokság II. Forduló

    Nyugat-Dunántúli Régiós Bajnokság II. Forduló

    Szombathelyen rendezték a Nyugat-Dunántúli Régiós Bajnokság 2. fordulóját, ahol a Marcali és Balatoni Úszó- és Szabadidő S. E. ifjú úszói is képviseltették magukat. Az előzeteses célkitűzés számunkra a korosztályos úszó országos bajnokságokon való szerepléshez szükséges szintidők gyűjtése volt. Pajor Eszter és Detrich Luca már az idei, sőt a tavalyi év során, több számban teljesítette ezeket a kvalifikációs szintidőket. Ezen a hétvégén Szabó Georginának sikerült 100 m mellen és 100 m hátúszásban a szükséges időeredményen belül úsznia. Barna Balázs 400 m […]

    Bővebben »

  • XIII. Maribor Openen versenyeztek a MVSZSE sportolói

    XIII. Maribor Openen versenyeztek a MVSZSE sportolói

    A XIII. Maribor Open Nemzetközi Ju-Jitsu Bajnokságra 11 országból érkeztek versenyzők. A 14 fős magyar csapat tagja volt: U15 – Dudás Virág U18 – Járfás Tamás U21 férfi – Vörös Balázs U21 női – Sági Cintia U21+ férfi  – Izsák Balázs U21+ női – Gáspár Lívia  MVSZSE sportolók. Az eredmények:  Fighting System (komplex küzdelem) versenyszámban: Dudás Virág I. helyezés Vörös Balázs II. Helyezés Járfás Tamás V. helyezés Ne Waza (földharc) versenyszámban: Sági Cintia I. helyezés Járfás Tamás III. helyezés Gáspár […]

    Bővebben »

  • Korzó csata!

    Korzó csata!

    A Marcali Városi Kulturális Központ az idén is megrendezte az egyesületek és civil szervezetek játékos vetélkedőjét, a Nagy Korzó csatát. A jó hangulatú versenyről a MarcaliHír7- ben láthatnak képes beszámolót.

    Bővebben »

  •  
 
 

Kapcsolat

Levelezési cím:
8700 Marcali, Múzeum köz 5.
Telefon:
+36 30/598-5-598
E-mail cím:
info@tavitv.hu

Szolgáltatásaink

Képújság készítés, sugárzás
PR-interjú készítés
Reklámfilm készítés
Referencia film készítés
Rendezvények lebonyolítása

Archívum

 
error: Másolásvédelem bekapcsolva!