Elismerés. Kitüntették Dr. Dégi Endre nyugalmazott rendőr dandártábornokot – VIDEÓ
Dr. Dégi Endre nyugalmazott rendőr dandártábornok, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság egykori vezetője részesült 2020-ban a Dr. Dobos János elismerésben.
Read MoreDr. Dégi Endre nyugalmazott rendőr dandártábornok, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság egykori vezetője részesült 2020-ban a Dr. Dobos János elismerésben.
Read MoreSokan nem is gondolják, de Somogyban, azon beleül Marcaliban él Magyarország egyik legjobb eredményeket elérő galambásza. Tóth Ferenc itt építette
Read More2020. november 13-án országszerte a magyar nyelv napját ünnepeljük. Ebből az alkalomból hívja a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium Önöket egy
Read MoreA tanév kezdete óta nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy gimnáziumunk pedagógusai rendezett körülmények között végezhessék munkájukat. Az októberi, tanári szobában
Read MoreNémeth Attila a középső medence északi partján, Balatonszepezden csalta horogra a rekordhalat vasárnap délután – tudósít közösségi oldalán a Balatoni
Read MoreMegérkezett a hideg idő, emiatt pedig szükséges a vízmérők, vízvezetékek és a szerelvények téliesítése – hívta fel a figyelmet a
Read MoreA műsor megtekintése mellett – 300 ft-os díj ellenében – egy pohár teát, vagy kávét vagy üdítőitalt fogyaszthattak a programon
Read MoreÉrtesítjük Marcali Ügyfeleinket, hogy a járványügyi kockázat csökkentése érdekében Marcaliban november 9-től megkezdjük a vegyes hulladékgyűjtő edények fertőtlenítő belső mosását.
Read More